Autóápolás
A megfelelő ápolás hiányában még az új fényezés is sápadtnak és fakónak tűnhet. Ipari és közlekedési szennyezőanyagoknak, valamint a sár és latyak is idővel nyomot hagyhat autónkon. Ennek következtében például az alváz egyes részei korrodálódni kezdenek. A rozsdásodás elkerülése végett ajánlatos az autót télen is rendszeresen mosni. Elsőre furcsán hangzik, de az autómosás különösen ősszel és télen a legfontosabb. Nem Elsősorban esztétikai, hanem biztonsági szempontból, hiszen vezetés közben hamarabb észrevehető a jármű és számos balesetet megelőzhetünk ezáltal.
- Rovaroldás: Nyáron általában rovaroldással kezdjük a mosást (télen ez persze kimaradhat). Ezek a szerek könnyen beszerezhetők, hab illetve folyadék formájában. Vigyük fel a szert a "bogaras" területekre, és pár percig hagyjuk állni. A szer feloldja a bogarakat melyeket a mosás további fázisaiban tudunk teljesen eltávolítani.
- Előmosás: Eloszlatva locsoljuk a vizet az autóra, mert a felforrósodott felületen a hideg víz roncsolhatja a lakkréteget. Ajánlatos gőzborotvát használni, mivel kevesebb vizet használ és azt apró cseppekben viszi fel a karosszériára, így nem károsítja azt. Télen ugyanez vonatkozik a forró vizes mosásra; kerülni kell a nagy hőmérsékletkülönbséget. Felülről lefelé haladva öblítsük le a kocsit. Nehézségeket okozhat a felni tisztítása, hiszen ide lerakódik a fékből származó szürkés színű por. Ebben az esetben felnitisztító folyadékot kell alkalmazni a ez előmosás előtt, amely azonnal leoldja a szennyeződést.
- Mosás: Egy tiszta vödörbe engedjünk langyos vizet. Mosáshoz csak autósampont használjunk. Az ilyen samponok óvják a lakkréteget, visszaadják a lakk rugalmasságát. Savas vagy lúgos kémhatású mosószerek használatát mellőzzük, mert kilúgozzák a bevonatból a festékanyagot. A mosást szivaccsal végezzük. A szivacsot ne nyomjuk túl erősen a karosszériára, gyengéden dörzsöljük a felületet. A szivacsot gyakran öblítsük. Haladjunk itt is felülről lefelé: a tető után a szélvédők, az ablakok, a tetőoszlopok, a tükrök, majd a motorház, az ajtók, a csomagtér ajtó, a lökhárítók és a kerekek. A kosz mennyiségétől függően cseréljünk vizet a vödörben, így elkerülhetjük, hogy ugyanazt a koszt "visszakenjük" az autóra.
- Öblítés: bő vízzel , egyenletesen, felülről lefelé haladva öblítsük le a habot az autóról.
- Szárazra törlés: Elsőszámú szempont a cseppmentesség és a nedvszívóképesség. Sokan a szintetikus szarvasbőr törlőkendőre esküsznek, mely eléggé cseppmentesen töröl és viszonylag sok vizet képes beszívni. A mosás utolsó fázisa a legfontosabb hiszen a foltok és cseppek az egész eddigi munkánkat tönkretehetik.
<<<<<<<<<<<<<
<<<<<<<<<<<<<
<<<<<<<<<<<<<
<<<<<<<<<<<<<
